Az Aura-Soma rendszer alapítója

Hetedik gyermek hetedik gyermekeként született Angliában Vicky Wall az Aura-Soma rendszer újkori megalapítója. Apjával való különleges, ám rövid kapcsolata megtanította az emberek szeretetére és elfogadására. Kicsit prózaibb módon, pedig a gyógynövények és a világban megmutatkozó analógiák összefüggéseire. Az életében egymást követő hol jó, hol nehezebb időszakok megedzették lelkét, de egészségét aláásták. Látását elveszítette és segítségre szorult. Ugyanakkor hozott bölcsessége és szerzett tudása lehetővé tették, hogy megalkossa az Aura-Soma rendszerét. Háromszor egymás után látta ugyanazt az álmot, melyben egy hang arra szólította fel, hogy „menj és válaszd szét a vizeket”. S bár Vicky nem volt tisztában a teendőkkel, szót fogadott és kis kozmetikai készítmények előállítására berendezett laborjukban elkezdte készíteni a kétfázisú folyadékot tartalmazó üvegeket. Gyógyszerészi szakismerete is segítette ebben. Sem Ő, sem a környezetében lévők nem tudták kezdetben mire használhatók a színesen ragyogó üvegcsék. Elvitték kozmetikai kiállításokra és vásárokra, polctartónak használva őket és így, tapasztalati úton bizonyosodott be, hogy a gyógynövények, kristályok és színek energiáit tartalmazó üvegek felkeltik az emberek érdeklődését. Hasonló lelkiállapotú emberek, hasonló üvegekhez vonzódtak. Vicky ezen felismerés alapján, fejlett intuíciója és emberismerete révén, teljes rendszert dolgozott ki. Kezdetben negyven üveggel dolgoztak, de ahogy a módszer fejlődött, egy szélesebb analógiás összefüggésekre ismertek rá, úgy nőtt az üvegek száma. Az Aura-Soma központ jelenlegi vezetőjét is Vicky választotta ki. Halála előtt sokáig dolgoztak együtt. Kidolgozták a módszer tanításának, a konzultációk és a terápia működtetésének a rendjét. Ennek is köszönhető, hogy ma, bárhol a világon kérünk Aura-Soma konzultációt, ugyanazt kapjuk.



dr.Fogassy Katalin...: Színterapeuta ÖNISMERET web...: Auron Kft.