Egyszer csak fejre állt körülöttem a világ…

Vagy lehet, hogy én álltam fejre? Minden megkérdőjeleződött, úgy éreztem magam, mint aki egy földrengés kellős közepébe csöppent. Nehezen kérek segítséget és nehezen is tudok élni vele. Az aura-soma színes világa, gyönyörűséges üvegei már ismerősek voltak számomra. Valahogy már az elején éreztem, hogy, ez az igazán nekem való módszer. Ebben van valami kézzelfogható, pontosabban magamra kenhető, ami valóban segíthet. Már egy ideje ismerkedtem az üvegekkel, nézegettem őket, barátkoztam velük, de még odáig sosem jutottam, hogy használjam is őket. De most valóban nagy szükségem volt segítségre, így a konzultáció után nem sokkal kezembe foghattam életem első üvegét, a 101. számút, ami fölül halvány kék, alul halvány olajzöld. Hát, ez szerelem volt első látásra. Legszívesebben egyszerre az egészet magamra kentem volna, miközben benne fürdök. Kellemes, levendulás illatával rögtön meghódított és hihetetlen melegség öntött el minden egyes alkalommal, amikor a bőrömhöz ért. Úgy éreztem, igazi balzsam ez, ami begyógyítja a sebeket, gyógyít anélkül, hogy ezért bármi komolyabb erőfeszítést kéne tennem. Csak magamra kentem és egyszerűen csak jobban éreztem magam. Olyan volt, mintha valaki babusgatna, gondoskodna rólam. Vigyáztam is az üvegre, mint a szemem fényére. Kitüntetett helyet kapott a fürdőszobában és minden alkalommal, amikor használat után helyére tekertem a kupakját, gondosan letisztogattam a külsejét a rákenődött olajtól, hogy ismét úgy csilloghasson, mint újkorában. Egy baj volt csak – nagyon hamar elfogyott. Miután kiráztam a legeslegutolsó cseppjét is és az immár üres üveget visszaraktam a polcra, már tudtam, hogy ez csak az első lépés volt. Elindultam egy úton, amin már szerettem volna végigmenni. Így egy hónap múlva ismét ott ültem a konzultáción, velem szembe a frissen választott üvegemmel. Ő volt a 99-es, fölül halvány olajzöld, alul halvány rózsaszín. Nagyon finom, légies, nőies kis darab. És ismét ott van benne a halványzöld, de már fölül. Hurrá! Úgy tűnik, tényleg fejlődtem! Ez az üveg már kihívás volt. Alig vártam az ismerős melegséget és megnyugvást, ahogy körülölel a gyógynövényes illat. És éreztem is, de mégsem volt minden ugyanaz. Valami nem stimmelt. Hé, lehet, hogy itt már nekem is dolgoznom kell? A nyugalom mögül egyre erősebben kiabált valami nyugtalanító. Mintha noszogatnának, hogy lépjek, cselekedjek, tegyek meg dolgokat. De csak finoman, nőiesen. Ez az üveg ezt akarta velem megtanítani – cselekedni, de a szívem és nem az eszem szerint. Fel is fordult a világ! A kis 99-eske nyugtalanította, szinte zavarta a páromat. Ettől az üvegtől féltek, ettől az üvegtől tartottak. Ezt az üveget megfagyasztották a mélyhűtőben (de tényleg!). De én rendületlenül kitartottam mellette, hiszen már elköteleztem magam. A változás, ami bennünk zajlik, másoknak sokszor elsőre ijesztő tud lenni. Hiszen így körülöttünk is változnak a dolgok. Kell egy kis idő, hogy a külvilág ezzel megbarátkozzon… Ez az üveg sok-sok felismeréssel szembesített, megajándékozott a tudatosság érzésével. Innen már tényleg nem tudtam visszafordulni. A harmadik üvegem előtt eltelt pár hónap. Kellett ez az idő ahhoz, hogy a megszerzett tudás valóban az enyém legyen, szőröstül-bőröstül. Nem is gondoltam arra, hogy ismét használjak egyet, még akkor sem, amikor csak úgy „játszásiból” kiválasztottam ismét négy üveget. De amikor a kezembe fogtam a 61-es üveget, úgy éreztem, nem akarom elengedni. Olyan erősen éreztem ezt, mint még egyiknél sem. Nem tudtam levenni róla a szemem, éreztem, hogy kell nekem. Akarom. És az enyém lett. Fölül halvány rózsaszín, alul halvány sárga. Kemény dió. Még mindig van belőle. Ez nálam nagy szó, az előző kettőt alig egy hónap alatt elhasználtam, ezt már a második hónapja gyűröm. Van, amikor szinte félek tőle, de mégis vonz. Gyakran kimarad egy-egy alkalom. Úgy érzem, ez most egy lelki nagytakarítás része, ahol kidobok minden rossz és régi, elavult dolgot, ami visszahúz. Hogy csak a jelent tudjam nézni. Ehhez azért kicsit több idő kell. Lassan, de biztosan célba érek.



dr.Fogassy Katalin...: Színterapeuta ÖNISMERET web...: Auron Kft.